Szaküzlettel rendelkező, valamint webáruházakat működtető dinamikusan fejlődő székesfehérvári cégünkhöz keresünk értékesítő kollégát.

A Webshop Hungary KFT 2012-ben alakult, ami három év alatt Székesfehérvár legmeghatározóbb szerszám és autófelszerelés kereskedésévé nőtte ki magát. Kereskedelmi tevékenységünk mellett gépjármű villamossági szerelőműhellyel rendelkezünk, valamint benzinmotoros áramfejlesztők, illetve szivattyúk szakszervizelésével is foglalkozunk.

Áruházunk 100 m2-es alapterületén mintegy 10000 termék található. A hagyományos bolti kiszolgálás mellett webáruházunkon keresztül az ország szinte minden pontjára szállítottunk már terméket. Jelenleg 7 főt foglalkoztató kft-ként üzemelünk. Az értékesítő csapatunkba keresünk megfelelő munkatársat.

Főbb feladatok:

Elvárások:

Előnyt jelent:

Amit kínálunk:

Célunk olyan munkatársak alkalmazása, akik hosszútávon erősíthetik szakmai csapatunkat és magukénak érzik a cég sikereit.

Munkavégzés helye: Székesfehérvár Kadocsa u. 3.
Tervezett munkakezdés: Azonnal

Jelentkezni lehet az allas@coolautoo.hu e-mail címre történő fényképes önéletrajz küldésével, a jelentkezés tárgya:’Pályázat értékesítő munkára

ÁLLÁSAJÁNLAT

Szállítási információk

30.000 Ft-ig

Előre utalással:900 Ft
Utánvétel:1.300 Ft

30.000 Ft-tól

Az ország egész területére a kiszállítás ingyenes!

Személyes átvételre Székesfehérváron a Kadocsa utca 3. alatti üzletünkben van lehetőség!

Nyitva tartás:

hétfő-péntek:900 - 1800

Vásárlási információk

Webáruházunkban regisztráció nélkül is megvásárolhatod a termékeket. Ehhez nem kell mást tenned, mint a kívánt terméket a kosárba helyezni, majd a Fizetés gombra kattinva megadni a szükséges adatokat!

Természetesen lehetőség van regisztrálni is, ehhez a vásárlói menü Üdvözlünk, jelentkezz be! gombra kell kattintani és ott létrehozni a felhasználói fiókot!

Kosár  

A kosár üres

Szállítás 0 Ft
Összesen 0 Ft

Kosár Fizetés

Kategóriák

Akkumulátorok


Miért a Coolautoo?

  • Regisztráció nélkül is vásárolhatsz
  • 30.000 Ft felett ingyenes szállítás
  • 2500 termék kedvező áron
  • Átlátható kategória rendszer
  • Online ügyfélszolgálat

Rólunk mondták

"Hihetetlenül gyorsan, pontosan és kedvesen válaszoltak a kérdéseimre, a csomagküldés pedig csúcs. Tegnap megrendeltem, ma délelőtt kezemben volt a csomag. Minden elismerésem, mint a mesében. Köszönök mindenkinek mindent!"

Kálmán József

---


"Nagyon precíz és pontos a szállitás. Kifogástalan a termék. Nagyon köszönöm! Ezek után tudom, ha autóalkatrész, akkor COOLAUTOO"

Székely László


---


"Rendelésem után azonnal jött a megerősítő email, 3 nap múlva kezemben volt a Xenon szettem, amire vágytam. Korrekt módon, korrekt áron, korrekt időn belül a tulajdonomba került az egész szett!"

Laboncz Csaba Zoltán


---


"A megrendelés elküldésétől a megrendelt termék átvételéig a korrektség az udvariasság és a hihetetlen gyorsaság volt a jellemző! Csak gratulálni tudok és köszönöm!"

Egy Elégedett Vásárló

Kövess minket!

Skype vevőszolgálat

Partnereink

www.argep.hu - az árösszehasonlító oldal

Az olcso.hu Világítás kategória kiemelt partnere a(z) Coolautoo
 

Nexus Monsoon univerzális ablaktörlő 24" / 610 mm

http://coolautoo.hu/4199-thickbox/nexus-monsoon-univerzalis-ablaktorlo-24-610-mm.jpg

A feltüntetett képek bizonyos esetekben csak illusztrációk, kérjük ne az alapján döntsön. Ha bizonytalan a döntésében, érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon!

Nexus Monsoon univerzális ablaktörlő 24" / 610 mm

Japán technológiával készült professzionális ablaktörlő. Kiváló minőségû rugalmas acél vázzal és valódi természetes gumiból készült törlőfelülettel. Az illesztési felület kompatibilis az autómárkák 95%-val, könnyen csatlakoztatható.

Gyártó: Egyéb

Erre a termékre 3 hónap garanciát adunk!

Bővebb leírás


768 Ft Áfával

55724

2 db készleten

A termék készleten van székesfehérvári üzletünkben. Ha most megrendeled a várható kiszállítás napja: 2017. június 27. kedden

A termék szállítási költsége előreutalásos rendelés esetén 900 Ft, utánvéttel rendelve 1300 Ft

Mennyiségi kedvezmény*:

25 db vásárlása esetén a kedvezmény: 7 db vásárlása esetén a kedvezmény:
-8% -4%

* Akciós termékeinkre a mennyiségi kedvezmény nem vonatkozik

A termék leírása:

Japán technológiával készült professzionális ablaktörlő. Kiváló minőségû rugalmas acél vázzal és valódi természetes gumiból készült törlőfelülettel. Az illesztési felület kompatibilis az autómárkák 95%-val, könnyen csatlakoztatható. A belsejében lévő innovatív megoldás megóvja az ablaktörlő lapátot a  rázkódástól, csavarodástól, ezáltal maximális vezetési biztonságot nyújtva hazafelé az esős napokon. Teflon bevonatú filmborítás. Szupertiszta látófelület, mosási foltok nélkül.
Méret: 24" / 610 mm

Hátsó ablaktörlőknél javasoljuk, hogy a kampós (univerzális) lapát esetén méret szerint keresse ki a megfelelőt!

Az alábbi típusokhoz használható:

Gépjármű márka/típus Gyártási év Pozíció
BMW 3 (E46) M3 CSL 3.2 03.2003-03.2005  sofőroldali
BMW 3 (E46) M3 3.2 08.2000-03.2005  sofőroldali
BMW 3 (E46) 316 ti compact 04.2001-07.2004  sofőroldali
BMW 3 (E46) 316i/Ci 02.1999-01.2002  sofőroldali
BMW 3 (E46) 316i/Ci 02.2002-09.2005  sofőroldali
BMW 3 (E46) 318 d/td 09.2001-09.2005  sofőroldali
BMW 3 (E46) 318 ti compact 08.2001-07.2004  sofőroldali
BMW 3 (E46) 318i/Ci 05.1998-09.2001  sofőroldali
BMW 3 (E46) 318i/Ci 09.2001-08.2005  sofőroldali
BMW 3 (E46) 318i/Ci 09.2005-->  sofőroldali
BMW 3 (E46) 320 d (Turbodiesel) 05.1998-09.2001  sofőroldali
BMW 3 (E46) 320 d/Cd (Turbodiesel) 09.2001-->  sofőroldali
BMW 3 (E46) 320 td compact (Turbodiesel) 08.2001-07.2004  sofőroldali
BMW 3 (E46) 320i/Ci 05.1998-09.2000  sofőroldali
BMW 3 (E46) 320i/Ci 08.2000-02.2005  sofőroldali
BMW 3 (E46) 323i/Ci 05.1998-09.2000  sofőroldali
BMW 3 (E46) 325 ti compact 04.2001-07.2004  sofőroldali
BMW 3 (E46) 325i/Ci/Xi 08.2000-02.2005  sofőroldali
BMW 3 (E46) 328i/Ci 05.1998-09.2000  sofőroldali
BMW 3 (E46) 330 d (Turbodiesel) 01.1999-03.2003  sofőroldali
BMW 3 (E46) 330 d (Turbodiesel) 02.2003-->  sofőroldali
BMW 3 (E46) 330i/Ci/Xi 06.2000-02.2005  sofőroldali
BMW X5 (E53) 3.0 06.2000-->  sofőroldali
BMW X5 (E53) 3.0 d 09.2003-->  sofőroldali
BMW X5 (E53) 3.0 TDS 05.2000-10.2003  sofőroldali
BMW X5 (E53) 4.4 03.2000-10.2003  sofőroldali
BMW X5 (E53) 4.4 i 09.2003-->  sofőroldali
BMW X5 (E53) 4.6 is HP 07.2001-->  sofőroldali
BMW X5 (E53) 4.8 is 05.2004-->  sofőroldali
CHEVROLET Captiva 2.4 12.2006-->  sofőroldali
CHRYSLER Sebring 2.0 16V 03.2007-12.2010  sofőroldali
CHRYSLER Sebring 2.0 CRD 03.2007-12.2010  sofőroldali
CITROEN C-Crosser 2.2 HDi 02.2007-->  sofőroldali
CITROEN C-Crosser 2.4 16V 08.2008-->  sofőroldali
CITROEN C2 1.1 09.2003-->  sofőroldali
CITROEN C2 1.4 09.2003-->  sofőroldali
CITROEN C2 1.6 16V 09.2003-->  sofőroldali
CITROEN C2 1.4 HDi 09.2003-->  sofőroldali
CITROEN C2 1.6 16V 10.2004-->  sofőroldali
CITROEN C2 1.4 16V 06.2006-->  sofőroldali
CITROEN C2 1.6 Hdi 09.2005-05.2010  sofőroldali
CITROEN C3 / C3 X-TR (FC) 1.1 09.2001-->  sofőroldali
CITROEN C3 / C3 X-TR (FC) 1.4 09.2001-->  sofőroldali
CITROEN C3 / C3 X-TR (FC) 1.6 16V 09.2001-->  sofőroldali
CITROEN C3 / C3 X-TR (FC) 1.4 HDi 70 09.2001-->  sofőroldali
CITROEN C3 / C3 X-TR (FC) 1.4 HDi 90 09.2001-->  sofőroldali
CITROEN C3 / C3 X-TR (FC) 1.4 16V 11.2003-->  sofőroldali
CITROEN C3 / C3 X-TR (FC) 1.6 HDi 90 06.2005-->  sofőroldali
CITROEN C3 / C3 X-TR (FC) 1.6 HDi 110 10.2005-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.6i 03.1993-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.8i 03.1993-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.8i 16V 06.1995-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.9 D 06.1994-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.9 D 06.1994-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.9 D 02.1996-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.9 D Break 04.1997-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.9 TD 10.1994-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 2.0i 03.1993-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 2.0i 16V 03.1993-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 2.0i 16V 06.1994-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 2.0i 16V 06.1995-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 2.0 Turbo 06.1995-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 2.1 Turbo D 12 06.1995-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.8i 04.1997-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 3.0i 24V 01.1997-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 3.0 V6 01.1998-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 2.0 HDI 109 02.1999-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 2.0 HDI 90 03.1999-->  sofőroldali
CITROEN Xantia 1.9 Turbo D 06.1995-01.1998  sofőroldali
DAEWOO/CHEVROLET (GM) Captiva 2.0 CDTI 09.2006-->  sofőroldali
DAEWOO/CHEVROLET (GM) Captiva 2.4 12.2006-->  sofőroldali
DAEWOO/CHEVROLET (GM) Orlando 1.8 03.2011-->  sofőroldali
DAEWOO/CHEVROLET (GM) Orlando 2.0 D 03.2011-->  sofőroldali
DAEWOO/CHEVROLET (GM) Orlando 2.0 D 03.2011-->  sofőroldali
DAEWOO/CHEVROLET (GM) Rezzo (Tacuma) 1.6 09.2000-->  sofőroldali
DAEWOO/CHEVROLET (GM) Rezzo (Tacuma) 1.8 09.2000-->  sofőroldali
DAEWOO/CHEVROLET (GM) Rezzo (Tacuma) 2.0 09.2000-->  sofőroldali
DODGE (Trucks) Avenger 2.7 Flex-Fuel 06.2007-->  sofőroldali
DODGE (Trucks) Caliber 1.8 06.2006-->  sofőroldali
DODGE (Trucks) Caliber 2.0 CRD 07.2006-->  sofőroldali
DODGE (Trucks) Caliber 2.0 06.2006-->  sofőroldali
DODGE (Trucks) Caliber 2.4 10.2006-->  sofőroldali
DODGE (Trucks) Caliber 2.2 CRD 04.2010-->  sofőroldali
DODGE (Trucks) Journey 2.4 06.2008-->  sofőroldali
DODGE Avenger 2.7 Flex-Fuel 06.2007-->  sofőroldali
DODGE Caliber 1.8 06.2006-->  sofőroldali
DODGE Caliber 2.0 CRD 07.2006-->  sofőroldali
DODGE Caliber 2.0 06.2006-->  sofőroldali
DODGE Caliber 2.4 10.2006-->  sofőroldali
DODGE Caliber 2.2 CRD 04.2010-->  sofőroldali
DODGE Journey 2.4 06.2008-->  sofőroldali
FIAT Multipla (186) 1.9 JTD 110 02.2001-07.2002  sofőroldali
FIAT Multipla (186) 1.6 16V Bipower 10.2001-->  sofőroldali
FIAT Multipla (186) 1.9 JTD 115 07.2002-->  sofőroldali
FIAT Multipla (186) 1.6 16V 10.1998-->  sofőroldali
FIAT Multipla (186) 1.9 JTD 10.1998-03.2001  sofőroldali
FIAT Multipla (186) 1.6 16V 04.1999-->  sofőroldali
FIAT Multipla (186) 1.6 16V 04.1999-->  sofőroldali
FORD (USA) Windstar 3.8 V6 01.1995-->  sofőroldali
FORD (USA) Windstar 3.0 V6 03.1995-->  sofőroldali
FORD KA II 1.2 02.2009-->  sofőroldali
FORD KA II 1.3 TDCi 12.2008-->  sofőroldali
HONDA Accord + Coupe VII 2.0i 16V 02.1998-->  sofőroldali
HONDA Accord IX 2.0 06.2008-->  sofőroldali
HONDA Accord IX 2.2 i-DTEC 06.2008-->  sofőroldali
HONDA Accord IX 2.4 06.2008-->  sofőroldali
HONDA Accord IX 2.2 i-DTEC 07.2008-->  sofőroldali
HONDA Civic VII 1.4i 02.2001-09.2005  sofőroldali
HONDA Civic VII 1.4i S 02.2001-09.2005  sofőroldali
HONDA Civic VII 1.6i 02.2001-09.2005  sofőroldali
HONDA Civic VII 1.7 CTDi 02.2002-09.2005  sofőroldali
HONDA Civic VII 2.0 Type-R 07.2001-->  sofőroldali
HONDA Civic VII 2.0i Sport 06.2004-09.2005  sofőroldali
HONDA Stream 1.7 16V 03.2001-->  sofőroldali
HONDA Stream 2.0 ES 16V 03.2001-->  sofőroldali
HYUNDAI H-1/H-1 Starex / H 200/ i800 / iLoad / Satellite 2.5 CRDi 05.2008-->  sofőroldali
HYUNDAI H-1/H-1 Starex / H 200/ i800 / iLoad / Satellite 2.5 CRDi 06.2006-->  sofőroldali
HYUNDAI i20 1.2 09.2008-->  sofőroldali
HYUNDAI i20 1.4 09.2008-->  sofőroldali
HYUNDAI i20 1.6    sofőroldali
HYUNDAI i20 1.6 CRDi 02.2009-->  sofőroldali
HYUNDAI i20 1.4 CRDi 09.2009-->  sofőroldali
HYUNDAI i30 + i30 cw (FD) 1.4 10.2007-->  sofőroldali
HYUNDAI i30 + i30 cw (FD) 1.6 CRDi 10.2007-->  sofőroldali
HYUNDAI i30 + i30 cw (FD) 1.6 CRDI 10.2007-->  sofőroldali
HYUNDAI i30 + i30 cw (FD) 2.0 CRDi 10.2007-->  sofőroldali
HYUNDAI i30 + i30 cw (FD) 1.6 10.2007-->  sofőroldali
HYUNDAI i30 + i30 cw (FD) 2.0 16V 08.2007-06.2012  sofőroldali
HYUNDAI i30 + i30 cw (FD) 1.6 02.2008-->  sofőroldali
HYUNDAI i30 + i30 cw (FD) 2.0 10.2007-->  sofőroldali
HYUNDAI ix35 2.0 01.2010-->  sofőroldali
HYUNDAI ix35 2.0 CRDi 03.2010-->  sofőroldali
HYUNDAI ix35 2.0 CRDi 01.2010-->  sofőroldali
HYUNDAI Santa Fe II 2.2 CRDi 03.2006-->  sofőroldali
HYUNDAI Santa Fe II 2.7 V6 03.2006-12.2009  sofőroldali
HYUNDAI Santa Fe II 2.2 CRDi 11.2006-12.2009  sofőroldali
HYUNDAI Santa Fe II 2.2 CRDi 01.2010-->  sofőroldali
HYUNDAI Santa Fe II 2.4 VVT 01.2010-->  sofőroldali
HYUNDAI Sonata V (NF) 2.4i 16V 03.2005-->  sofőroldali
HYUNDAI Sonata V (NF) 3.3 V6 06.2005-->  sofőroldali
HYUNDAI Sonata V (NF) 2.0 CRDi 02.2006-->  sofőroldali
HYUNDAI Sonata V (NF) 2.0 CRDi (NF) 08.2008-->  sofőroldali
HYUNDAI Sonata V (NF) 2.0 VVTi GLS 01.2008-->  sofőroldali
HYUNDAI Sonata V (NF) 3.3 24V 01.2008-->  sofőroldali
HYUNDAI Tucson 2.0 CRDi 09.2004-->  sofőroldali
HYUNDAI Tucson 2.0i 09.2004-->  sofőroldali
HYUNDAI Tucson 2.7i V6 09.2004-->  sofőroldali
HYUNDAI Tucson 2.0 CRDi 01.2006-->  sofőroldali
HYUNDAI Tucson 2.0 CRDi 01.2009-->  sofőroldali
JAGUAR S-Type (CCX) 2.5 V6 02.2002-->  sofőroldali
JAGUAR S-Type (CCX) 4.2 V8 02.2002-->  sofőroldali
JAGUAR S-Type (CCX) 4.2 V8 R 02.2002-->  sofőroldali
JAGUAR S-Type (CCX) 2.7 V6 Diesel 06.2004-->  sofőroldali
JAGUAR S-Type (CCX) 3.0 V6 01.1999-->  sofőroldali
JAGUAR S-Type (CCX) 4.0 V8 01.1999-04.2002  sofőroldali
KIA Carens I (FC) 1.8 16V 10.2000-08.2002  sofőroldali
KIA Carens II (FJ) 1.6 16V 07.2002-->  sofőroldali
KIA Carens II (FJ) 1.8 16V 07.2002-->  sofőroldali
KIA Carens II (FJ) 2.0 CRDi 07.2002-->  sofőroldali
KIA Carens II (FJ) 2.0 16V 09.2004-->  sofőroldali
KIA Carens III (UN) 2.0 CRDi 10.2006-->  sofőroldali
KIA Cee'd / Pro_Cee'd / Sporty Wagon (ED) 1.4 16V 01.2007-->  sofőroldali
KIA Cee'd / Pro_Cee'd / Sporty Wagon (ED) 1.6 16V 01.2007-->  sofőroldali
KIA Cee'd / Pro_Cee'd / Sporty Wagon (ED) 2.0 16V 01.2007-->  sofőroldali
KIA Cee'd / Pro_Cee'd / Sporty Wagon (ED) 1.6 CRDi 01.2007-->  sofőroldali
KIA Cee'd / Pro_Cee'd / Sporty Wagon (ED) 1.6 CRDi 01.2007-->  sofőroldali
KIA Cee'd / Pro_Cee'd / Sporty Wagon (ED) 2.0 CRDi 05.2007-->  sofőroldali
KIA Cee'd / Pro_Cee'd / Sporty Wagon (ED) 1.6 16V 09.2007-->  sofőroldali
KIA Cee'd / Pro_Cee'd / Sporty Wagon (ED) 1.4 CVVT 10.2010-->  sofőroldali
KIA Cee'd / Pro_Cee'd / Sporty Wagon (ED) 1.6 CVVT 09.2007-->  sofőroldali
KIA Cerato I (LD) 1.6 04.2004-->  sofőroldali
KIA Cerato I (LD) 2.0 04.2004-->  sofőroldali
KIA Cerato I (LD) 2.0 CRDi 04.2004-->  sofőroldali
KIA Cerato I (LD) 1.5 CRDi 09.2005-->  sofőroldali
KIA Cerato I (LD) 1.6 16V 05.2006-->  sofőroldali
KIA Cerato I (LD) 1.6 CRDi 06.2005-->  sofőroldali
KIA Magentis II (MG) 2.0 CRDi 03.2006-->  sofőroldali
KIA Magentis II (MG) 2.0 16V 02.2006-->  sofőroldali
KIA Magentis II (MG) 2.7 V6 03.2006-->  sofőroldali
KIA Magentis II (MG) 2.0 CRDi 01.2009-->  sofőroldali
KIA Magentis II (MG) 2.0 16V 01.2009-->  sofőroldali
KIA Magentis II (MG) 2.7 V6 01.2009-->  sofőroldali
KIA Opirus 3.5 V6 09.2003-->  sofőroldali
KIA Sorento I (JC) 3.5 V6 07.2002-07.2006  sofőroldali
KIA Sorento I (JC) 2.4 07.2002-07.2006  sofőroldali
KIA Sorento I (JC) 2.5 CRDi 07.2002-07.2006  sofőroldali
KIA Sorento I (JC) 2.5 CRDi 02.2006-->  sofőroldali
KIA Sorento I (JC) 3.3 V6 11.2007-->  sofőroldali
KIA Soul 1.6 CVVT 02.2009-->  sofőroldali
KIA Soul 1.6 CRDi 02.2009-->  sofőroldali
KIA Soul 1.6 CRDi 02.2009-->  sofőroldali
KIA Sportage III (SL) 2.0 08.2010-->  sofőroldali
KIA Sportage III (SL) 2.0 CRDi 07.2010-->  sofőroldali
KIA Sportage III (SL) 1.6 GDi 02.2011-->  sofőroldali
KIA Sportage III (SL) 1.7 CRDi 11.2010-->  sofőroldali
LANCIA Kappa 2.0 16V Turbo 02.1995-10.2001  sofőroldali
LANCIA Kappa 2.0 LE 07.1996-10.2001  sofőroldali
LANCIA Kappa 2.0 LE,LS 10.1994-10.2001  sofőroldali
LANCIA Kappa 2.4 LE,LS,LX 08.1994-10.2001  sofőroldali
LANCIA Kappa 2.4 TDs 08.1994-10.2001  sofőroldali
LANCIA Kappa 3.0 LS,LX 08.1994-10.2001  sofőroldali
LANCIA Kappa 2.4 TDI / JTD 04.1999-10.2001  sofőroldali
LANCIA Kappa 2.0 20V Turbo 06.1998-10.2001  sofőroldali
LANCIA Ypsilon (843) 1.2 10.2003-->  sofőroldali
LANCIA Ypsilon (843) 1.2 16V 10.2003-09.2006  sofőroldali
LANCIA Ypsilon (843) 1.4 16V 10.2003-->  sofőroldali
LANCIA Ypsilon (843) 1.3 JTD 10.2003-09.2006  sofőroldali
LANCIA Ypsilon (843) 1.3 JTD 10.2006-->  sofőroldali
LANCIA Ypsilon (843) 1.3 JTD 10.2006-->  sofőroldali
LANCIA Ypsilon (843) 1.4 10.2006-->  sofőroldali
LANCIA Ypsilon (843) 1.3 D Multijet 05.2007-->  sofőroldali
LEXUS GS 300 04.2005-12.2011  sofőroldali
LEXUS GS 300 T3 12.1997-04.2005  sofőroldali
MAZDA 2 (DE) 1.3 10.2007-->  sofőroldali
MAZDA 2 (DE) 1.3 10.2007-->  sofőroldali
MAZDA 2 (DE) 1.5 10.2007-->  sofőroldali
MAZDA 2 (DE) 1.4 CD 01.2008-->  sofőroldali
MAZDA 2 (DE) 1.6 CD 10.2008-->  sofőroldali
MAZDA 2 (DY) 1.25 03.2003-->  sofőroldali
MAZDA 2 (DY) 1.4 03.2003-->  sofőroldali
MAZDA 2 (DY) 1.6 03.2003-->  sofőroldali
MAZDA 2 (DY) 1.4 CD 05.2003-->  sofőroldali
MAZDA 3 (BL) 1.6 06.2009-->  sofőroldali
MAZDA 3 (BL) 2.0 MZR 06.2009-->  sofőroldali
MAZDA 3 (BL) 1.6 CD 06.2009-->  sofőroldali
MAZDA 3 (BL) 2.2 MZR-CD 06.2009-->  sofőroldali
MAZDA 3 (BL) 2.2 MZR-CD 06.2009-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 1.8 MZR 08.2007-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 2.0 MZR 08.2007-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 2.5 MZR 08.2007-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 2.0 MZR-CD 08.2007-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 2.2 MZR-CD 01.2009-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 2.2 MZR-CD 01.2009-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 2.2 MZR-CD 01.2009-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 2.0 MZR 01.2010-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 2.2 D 01.2010-->  sofőroldali
MAZDA 6 (GH) 2.2 D 01.2010-->  sofőroldali
MAZDA MPV 2.0 08.2000-08.2002  sofőroldali
MAZDA MPV 2.3 07.2002-->  sofőroldali
MAZDA MPV 2.0 CD 07.2002-->  sofőroldali
MAZDA MPV 2.0 16V 10.1999-09.2000  sofőroldali
MAZDA Premacy 2.0 TD 07.2000-->  sofőroldali
MAZDA Premacy 2.0 11.2001-->  sofőroldali
MAZDA Premacy 1.9 08.1999-10.2001  sofőroldali
MAZDA Premacy 1.8 08.1999-->  sofőroldali
MAZDA Premacy 2.0 TD 10.1999-09.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 208 CDI 04.2000-->  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 208 D 02.1995-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 208 D 10.1996-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 210 D 01.1997-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 211 CDI 04.2000-->  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 212 D 02.1995-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 213 CDI 04.2000-->  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 214 02.1995-->  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 214 04.2000-->  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 216 CDI 04.2000-->  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 308 CDI 04.2000-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 308 D 02.1995-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 308 D 11.1996-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 310 D 02.1995-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 311 CDI 04.2000-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 312 D 02.1995-04.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 313 CDI 04.2000-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 314 02.1995-->  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 314 04.2000-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 316 CDI 04.2000-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 408 CDI 04.2000-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 408 D 02.1996-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 410 D 02.1995-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 411 CDI 04.2000-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 412 D 02.1995-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 412 D 02.1995-06.2000  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 413 CDI 04.2000-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 414 07.1995-05.2006  sofőroldali
MERCEDES-BENZ Sprinter I (901/902/903/904) 416 CDI 04.2000-05.2006  sofőroldali
MITSUBISHI ASX 1.8 DI-D 04.2010-->  sofőroldali
MITSUBISHI ASX 1.6 MIVEC 04.2010-->  sofőroldali
MITSUBISHI ASX 1.8 DI-D 09.2010-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VII 1.3 09.2003-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VII 1.6 09.2003-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VII 2.0 09.2003-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VII 2.0 16V Turbo Evo VIII 02.2004-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VII 2.0 16V Turbo Evo IX 11.2005-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VIII 2.0 DI-D 06.2008-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VIII 1.8 02.2008-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VIII 2.0 Ralliart 10.2008-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VIII 2.0 EVO X 06.2008-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VIII 1.5 01.2008-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VIII 1.8 DI-D 04.2010-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VIII 1.8 DI-D 09.2010-->  sofőroldali
MITSUBISHI Lancer VIII 1.6 01.2008-->  sofőroldali
MITSUBISHI Outlander II 2.0 DI-D 02.2007-->  sofőroldali
MITSUBISHI Outlander II 2.2 DI-D 11.2007-->  sofőroldali
MITSUBISHI Outlander II 2.4 11.2006-->  sofőroldali
MITSUBISHI Outlander II 2.0 11.2006-->  sofőroldali
NISSAN Navara (D40) 2.5 dCi 06.2005-->  sofőroldali
NISSAN Navara (D40) 2.5 dCi 06.2005-->  sofőroldali
NISSAN Navara (D40) 2.5 dCi 10.2006-03.2010  sofőroldali
NISSAN Navara (D40) 2.5 dCi 04.2010-->  sofőroldali
NISSAN Navara (D40) 3.0 dCi 06.2010-->  sofőroldali
NISSAN Note 1.5 dCi 70 03.2006-->  sofőroldali
NISSAN Note 1.6 03.2006-->  sofőroldali
NISSAN Note 1.4 03.2006-->  sofőroldali
NISSAN Note 1.5 dCi 85 03.2006-->  sofőroldali
NISSAN Note 1.5 dCi 100 08.2008-->  sofőroldali
NISSAN Pathfinder 2.5 dCi 03.2005-->  sofőroldali
NISSAN Pathfinder 4.0 V6 05.2005-->  sofőroldali
NISSAN Pathfinder 2.5 dCi 04.2010-->  sofőroldali
NISSAN Pathfinder 3.0 dCi 06.2010-->  sofőroldali
NISSAN Primastar 1.9 dCi 100 09.2002-07.2006  sofőroldali
NISSAN Primastar 1.9 dCi 80 09.2002-07.2006  sofőroldali
NISSAN Primastar 2.0 16V 10.2003-->  sofőroldali
NISSAN Primastar 2.5 dCi 140 09.2003-07.2006  sofőroldali
NISSAN Primastar 2.0 dCi 120 07.2006-->  sofőroldali
NISSAN Primastar 2.0 dCi 90 07.2006-->  sofőroldali
NISSAN Primastar 2.5 dCi 07.2006-->  sofőroldali
NISSAN Tiida 1.6 16V 01.2008-->  sofőroldali
NISSAN Tiida 1.5 Dci 01.2008-->  sofőroldali
NISSAN Tiida 1.8 09.2007-->  sofőroldali
NISSAN X-Trail I (T30) 2.0i 05.2001-->  sofőroldali
NISSAN X-Trail I (T30) 2.2 dCi 09.2003-->  sofőroldali
NISSAN X-Trail I (T30) 2.2 DI Turbodiesel 05.2001-10.2003  sofőroldali
NISSAN X-Trail I (T30) 2.5i 02.2003-->  sofőroldali
NISSAN X-Trail II (T31) 2.0 dCi 06.2007-->  sofőroldali
NISSAN X-Trail II (T31) 2.5 06.2007-->  sofőroldali
NISSAN X-Trail II (T31) 2.0 dCi 06.2007-->  sofőroldali
NISSAN X-Trail II (T31) 2.0 06.2007-->  sofőroldali
OPEL Antara 2.0 CDTI 11.2006-->  sofőroldali
OPEL Antara 2.0 CDTI 11.2006-->  sofőroldali
OPEL Insignia 1.6 11.2008-->  sofőroldali
OPEL Insignia 1.8 11.2008-->  sofőroldali
OPEL Insignia 1.6 Turbo 11.2008-->  sofőroldali
OPEL Insignia 2.0 Turbo 11.2008-->  sofőroldali
OPEL Insignia 2.8 V6 Turbo 11.2008-->  sofőroldali
OPEL Insignia 2.0 CDTI 11.2008-->  sofőroldali
OPEL Insignia 2.0 CDTI 11.2008-->  sofőroldali
OPEL Insignia 2.0 CDTI 11.2008-->  sofőroldali
OPEL Insignia 2.8 V6 Turbo 07.2009-->  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.6 02.2003-08.2004  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.6 16V 02.2003-02.2006  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.8 16V 02.2003-->  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.7 CDTI 09.2003-->  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.7 DTI 09.2003-->  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.4 16V 07.2004-->  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.3 CDTI 07.2005-01.2006  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.3 CDTI 12.2005-->  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.6 16V 02.2006-->  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.6 16V Turbo 02.2006-->  sofőroldali
OPEL Meriva A 1.7 CDTI 11.2006-->  sofőroldali
OPEL Signum 1.8 16V 04.2003-->  sofőroldali
OPEL Signum 2.2 16V direct 04.2003-->  sofőroldali
OPEL Signum 2.0 Turbo 04.2003-->  sofőroldali
OPEL Signum 3.2 V6 GTS 04.2003-->  sofőroldali
OPEL Signum 2.0 DTI 16V 04.2003-->  sofőroldali
OPEL Signum 2.2 DTI 16V 04.2003-->  sofőroldali
OPEL Signum 3.0 V6 CDTI 04.2003-08.2005  sofőroldali
OPEL Signum 1.9 CDTI 04.2004-->  sofőroldali
OPEL Signum 1.9 CDTI 04.2004-->  sofőroldali
OPEL Signum 1.9 CDTI 09.2005-->  sofőroldali
OPEL Signum 2.8 V6 Turbo 09.2005-->  sofőroldali
OPEL Signum 2.8 V6 Turbo S 02.2006-->  sofőroldali
OPEL Signum 3.0 V6 CDTI 09.2005-->  sofőroldali
OPEL Signum 1.8 16V 10.2005-->  sofőroldali
OPEL Sintra 2.2i 16V 11.1996-06.1999  sofőroldali
OPEL Sintra 3.0i 24V 11.1996-06.1999  sofőroldali
OPEL Sintra 2.2 TDI 16V 06.1997-06.1999  sofőroldali
OPEL Vectra-C 2.0 DTI 16V 03.2002-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 2.2 DTI 16V 03.2002-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 1.8 16V 03.2002-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 2.2 16V 03.2002-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 3.2 V6 GTS 03.2002-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 1.6 16V 03.2002-12.2005  sofőroldali
OPEL Vectra-C 2.0 Turbo 03.2003-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 3.0 V6 CDTI 09.2003-08.2005  sofőroldali
OPEL Vectra-C 2.2 16V direct 09.2003-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 1.9 CDTI 04.2004-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 1.9 CDTI 04.2004-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 1.9 CDTI 09.2005-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 3.0 V6 CDTI 09.2005-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 2.8 V6 Turbo 09.2005-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 2.8 V6 Turbo 11.2005-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 1.8 16V 02.2006-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 1.6 16V 01.2006-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 2.8 V6 Turbo 09.2006-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 2.8 V6 Turbo 09.2006-->  sofőroldali
OPEL Vectra-C 1.8 04.2002-->  sofőroldali
OPEL Vivaro 2.5 CDTI/DTI 02.2003-08.2006  sofőroldali
OPEL Vivaro 1.9 CDTI 09.2004-08.2006  sofőroldali
OPEL Vivaro 2.0 CDTI 115 09.2006-->  sofőroldali
OPEL Vivaro 2.0 CDTI 90 09.2006-->  sofőroldali
OPEL Vivaro 2.5 CDTI 150 09.2006-->  sofőroldali
OPEL Vivaro 2.0 16V 09.2006-->  sofőroldali
OPEL Vivaro 1.9 CDTI/DTI 03.2001-08.2006  sofőroldali
OPEL Vivaro 2.0 16V 03.2001-08.2006  sofőroldali
OPEL Zafira A 2.2 DTI 16V 01.2002-07.2005  sofőroldali
OPEL Zafira A 1.6 16V 02.1999-07.2005  sofőroldali
OPEL Zafira A 1.8 16V 02.1999-12.2000  sofőroldali
OPEL Zafira A 2.2 16V 10.2000-07.2005  sofőroldali
OPEL Zafira A 1.8 16V 10.2000-07.2005  sofőroldali
PEUGEOT 1007 1.4 04.2005-->  sofőroldali
PEUGEOT 1007 1.4 HDi 70 04.2005-->  sofőroldali
PEUGEOT 1007 1.6 16V 04.2005-->  sofőroldali
PEUGEOT 1007 1.4 16V 10.2005-->  sofőroldali
PEUGEOT 1007 1.6 HDi 110 02.2007-->  sofőroldali
PEUGEOT 4007 2.2 HDi 02.2007-->  sofőroldali
PEUGEOT 4007 2.4 16V 01.2008-->  sofőroldali
PEUGEOT 406 + 406 Coupe 2.2 HDi 135 03.2000-->  sofőroldali
PEUGEOT 406 + 406 Coupe 1.9 D 10.1996-->  sofőroldali
PEUGEOT 406 + 406 Coupe 1.8 16V 11.1995-12.2000  sofőroldali
PEUGEOT 406 + 406 Coupe 1.9 DT 01.1996-->  sofőroldali
PEUGEOT 406 + 406 Coupe 1.9 DT 01.1996-->  sofőroldali
PEUGEOT 406 + 406 Coupe 2.1 DT 01.1996-->  sofőroldali
PEUGEOT 406 + 406 Coupe 2.0 HDI 110 02.1999-->  sofőroldali
PEUGEOT 406 + 406 Coupe 2.0 16V 01.1999-11.2000  sofőroldali
PEUGEOT 406 + 406 Coupe 2.0 HDI 90 02.1999-->  sofőroldali
RENAULT Laguna I 2.0 06.1995-03.2001  sofőroldali
RENAULT Laguna I 2.0 16V 09.1999-03.2001  sofőroldali
RENAULT Laguna I 1.8 11.1993-08.1998  sofőroldali
RENAULT Laguna I 1.8 08.1995-08.1998  sofőroldali
RENAULT Laguna I 1.8 08.1995-08.1998  sofőroldali
RENAULT Laguna I 2.2 D 08.1994-08.1998  sofőroldali
RENAULT Laguna I 2.2 dT 03.1996-08.1998  sofőroldali
RENAULT Laguna I 3.0 V6 11.1993-08.1998  sofőroldali
RENAULT Laguna I 3.0 V6 24V 03.1997-08.1998  sofőroldali
RENAULT Laguna I 1.6 16V 11.1997-03.2001  sofőroldali
RENAULT Laguna I 1.8 16V 09.1998-03.2001  sofőroldali
RENAULT Laguna I 1.9 dCi 11.1999-03.2001  sofőroldali
RENAULT Laguna I 1.9 dTi 09.1998-03.2001  sofőroldali
RENAULT Laguna I 3.0 V6 24V 09.1998-03.2001  sofőroldali
RENAULT Laguna II 2.2 dCi 11.2000-03.2002  sofőroldali
RENAULT Latitude 2.0 16V 02.2011-->  sofőroldali
RENAULT Latitude 3.0 dCi 02.2011-->  sofőroldali
RENAULT Latitude 2.0 dCi 02.2011-->  sofőroldali
RENAULT Megane I 1.9 dT 01.1996-->  sofőroldali
RENAULT Megane I 1.9 dTi 03.1997-02.2001  sofőroldali
RENAULT Megane II 2.0 16V Turbo RS 09.2003-->  sofőroldali
RENAULT Megane II 2.0 dCi 16V 01.2006-->  sofőroldali
RENAULT Megane II 1.6 16V 10.2002-->  sofőroldali
RENAULT Megane Scenic 1.9 D 03.1997-09.1999  sofőroldali
RENAULT Megane Scenic 1.6 01.1997-09.1999  sofőroldali
RENAULT Megane Scenic 1.4 01.1997-09.1999  sofőroldali
RENAULT Megane Scenic 1.9 dTi 04.1997-09.1999  sofőroldali
RENAULT Scenic I 1.9 dTi 04.2001-06.2003  sofőroldali
RENAULT Scenic I 1.8 16V 05.2001-06.2003  sofőroldali
RENAULT Scenic I 1.6 16V 09.1999-06.2003  sofőroldali
RENAULT Scenic I 1.4 16V 09.1999-06.2003  sofőroldali
RENAULT Scenic I 2.0 16V 09.1999-06.2003  sofőroldali
RENAULT Scenic I 1.9 dCi 10.2000-06.2003  sofőroldali
RENAULT Scenic RX4 2.0 06.2000-08.2003  sofőroldali
RENAULT Trafic II / Trafic Generation 2.5 dCi 140 09.2002-08.2006  sofőroldali
RENAULT Trafic II / Trafic Generation 2.0 dCi 90 09.2006-->  sofőroldali
RENAULT Trafic II / Trafic Generation 2.0 dCi 115 09.2006-->  sofőroldali
RENAULT Trafic II / Trafic Generation 2.5 dCi 150 09.2006-->  sofőroldali
RENAULT Trafic II / Trafic Generation 1.9 dCi 80 02.2001-08.2006  sofőroldali
RENAULT Trafic II / Trafic Generation 1.9 dCi 100 02.2001-08.2006  sofőroldali
RENAULT Trafic II / Trafic Generation 2.0 16V 02.2001-->  sofőroldali
SAAB 9-5 II 2.0 T 09.2010-->  sofőroldali
SAAB 9-5 II 2.8 T V6 XWD 05.2010-->  sofőroldali
SAAB 9-5 II 2.0 TiD 09.2010-->  sofőroldali
SUBARU Forester (SH) 2.0 D 09.2008-->  sofőroldali
SUBARU Impreza III (G3) 2.0 D 01.2009-->  sofőroldali
SUBARU Outback II 3.0 24V 02.2004-09.2009  sofőroldali
SUBARU Outback II 2.5 16V 09.2008-->  sofőroldali
TOYOTA Avensis I (T22) 1.6 16V 01.1998-->  sofőroldali
TOYOTA Avensis II (T25) 1.6 16V 04.2003-->  sofőroldali
TOYOTA Avensis II (T25) 2.0 D-4D/D-CAT 03.2003-07.2005  sofőroldali
TOYOTA Avensis II (T25) 2.0 16V 03.2003-->  sofőroldali
TOYOTA Avensis II (T25) 2.4 16V 10.2003-->  sofőroldali
TOYOTA Avensis II (T25) 2.2 D-4D 09.2005-->  sofőroldali
TOYOTA Avensis II (T25) 2.2 D-CAT 06.2005-->  sofőroldali
TOYOTA Avensis II (T25) 1.8 16V 03.2003-->  sofőroldali
TOYOTA Avensis II (T25) 2.0 D-4D 09.2006-->  sofőroldali
TOYOTA Corolla IX (E12/E13) 1.6 01.2002-->  sofőroldali
TOYOTA Corolla IX (E12/E13) 2.0 D-4D 01.2002-->  sofőroldali
TOYOTA Corolla IX (E12/E13) 1.4 D-4D 09.2004-->  sofőroldali
TOYOTA Land Cruiser 4.7 V8 32V 01.2008-->  sofőroldali
TOYOTA Land Cruiser 4.5 D V8 01.2008-->  sofőroldali
TOYOTA Picnic 2.0 01.2001-->  sofőroldali
TOYOTA Picnic 2.0 16V 05.1996-->  sofőroldali
TOYOTA Picnic 2.2 TD 08.1997-->  sofőroldali
TOYOTA Prius / Prius+ 1.5 01.2004-->  sofőroldali
TOYOTA Prius / Prius+ 1.5 10.2000-12.2003  sofőroldali
TOYOTA RAV 4 II 1.8 VVTi 06.2000-02.2006  sofőroldali
TOYOTA RAV 4 II 2.0 D-4D Turbodiesel 07.2001-02.2006  sofőroldali
TOYOTA RAV 4 II 2.0 VVTi 06.2000-02.2006  sofőroldali
TOYOTA RAV 4 III 2.0 VVT-i 12.2008-->  sofőroldali
TOYOTA RAV 4 III 2.0 VVT-i 03.2006-->  sofőroldali
TOYOTA RAV 4 III 2.2 D-CAT 03.2006-->  sofőroldali
TOYOTA RAV 4 III 2.2 D-4D 03.2006-->  sofőroldali
TOYOTA Urban Cruiser 1.33 VVT 04.2009-->  sofőroldali
TOYOTA Urban Cruiser 1.4 D-4D 04.2009-->  sofőroldali
TOYOTA Verso 2.2 D-4D 04.2009-->  sofőroldali
TOYOTA Yaris I / Yaris Verso (P1) 1.8 16V 01.2007-12.2008  sofőroldali
TOYOTA Yaris II (XP9) 1.0 12V 01.2006-08.2011  sofőroldali
TOYOTA Yaris II (XP9) 1.3 16V 01.2006-03.2009  sofőroldali
TOYOTA Yaris II (XP9) 1.4 D-4D 01.2006-08.2011  sofőroldali
TOYOTA Yaris II (XP9) 1.33 WT-i 03.2009-08.2011  sofőroldali
TOYOTA Yaris II (XP9) 1.5 16V 01.2007-12.2007  sofőroldali
VAUXHALL Antara 2.0 CDTI 11.2006-->  sofőroldali
VAUXHALL Antara 2.0 CDTI 11.2006-->  sofőroldali
VAUXHALL Antara 2.4 11.2006-->  sofőroldali
VAUXHALL Meriva A 1.6 02.2003-08.2004  sofőroldali
VAUXHALL Meriva A 1.6 16V 02.2003-02.2006  sofőroldali
VAUXHALL Meriva A 1.8 18V 02.2003-->  sofőroldali
VAUXHALL Meriva A 1.7 CDTI 09.2003-->  sofőroldali
VAUXHALL Meriva A 1.4 16V 07.2004-->  sofőroldali
VAUXHALL Meriva A 1.3 CDTI 12.2005-->  sofőroldali
VAUXHALL Meriva A 1.6 16V Turbo 02.2006-->  sofőroldali
VAUXHALL Meriva A 1.6 16V 02.2006-->  sofőroldali
VAUXHALL Meriva A 1.7 CDTI 11.2006-->  sofőroldali
VAUXHALL Signum 2.2 16V direct 04.2003-->  sofőroldali
VAUXHALL Signum 2.2 DTI 16V 04.2003-->  sofőroldali
VAUXHALL Signum 3.0 V6 CDTI 04.2003-08.2005  sofőroldali
VAUXHALL Signum 2.0 Turbo 04.2003-10.2008  sofőroldali
VAUXHALL Signum 2.8 V6 Turbo 09.2005-->  sofőroldali
VAUXHALL Signum 3.0 V6 CDTI 09.2005-->  sofőroldali
VAUXHALL Signum 1.8 16V 10.2005-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 1.8 16V 03.2002-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 2.0 DTI 16V 03.2002-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 2.2 DTI 16V 03.2002-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 2.2 16V 03.2002-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 3.2 V6 03.2002-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 1.6 16V 03.2002-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 2.0 Turbo 03.2003-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 3.0 V6 CDTI 09.2003-08.2005  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 2.2 16V direct 09.2003-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 1.9 CDTI 04.2004-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 1.9 CDTI 04.2004-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 1.9 CDTI 09.2005-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 2.8 V6 Turbo 09.2005-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 2.8 V6 Turbo 11.2005-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 3.0 V6 CDTI 09.2005-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 1.8 16V 02.2006-->  sofőroldali
VAUXHALL Vectra Mk II 1.6 16V 01.2006-->  sofőroldali
VAUXHALL Zafira Mk I 2.0 OPC Turbo 04.2001-07.2005  sofőroldali
VAUXHALL Zafira Mk I 2.2 DTI 16V 01.2002-07.2005  sofőroldali
VAUXHALL Zafira Mk I 1.6 16V 02.1999-07.2005  sofőroldali
VAUXHALL Zafira Mk I 1.8 16V 02.1999-12.1999  sofőroldali
VAUXHALL Zafira Mk I 2.0 DTI 16V 02.1999-12.2000  sofőroldali
VAUXHALL Zafira Mk I 2.0 DTI 16V 10.2000-07.2005  sofőroldali
VAUXHALL Zafira Mk I 2.2 16V 10.2000-07.2005  sofőroldali
VAUXHALL Zafira Mk I 1.8 16V 10.2000-07.2005  sofőroldali
VOLVO S60 2.4 D5 03.2001-->  sofőroldali
VOLVO S60 2.5 T 10.2002-->  sofőroldali
VOLVO S60 2.4 T5 20V 06.2004-->  sofőroldali
VOLVO S60 2.4 07.2000-->  sofőroldali
VOLVO S60 2.4 T 07.2000-12.2002  sofőroldali
VOLVO S80 2.4 D 09.2001-->  sofőroldali
VOLVO S80 2.0 Turbo 12.1999-->  sofőroldali
VOLVO S80 2.4 T 11.2000-->  sofőroldali
VOLVO S80 2.4 20V 05.1998-->  sofőroldali
VOLVO S80 2.5 TDI 01.1999-07.2001  sofőroldali
VOLVO S80 2.0 20V Turbo 05.1998-->  sofőroldali
VOLVO S80 2.8 24V Turbo 05.1998-->  sofőroldali
VOLVO V70 2.5 T AWD 10.2002-->  sofőroldali
VOLVO V70 2.5 R AWD 03.2003-->  sofőroldali
VOLVO V70 2.0 Turbo 03.2000-->  sofőroldali
VOLVO V70 2.4 03.2000-->  sofőroldali
VOLVO V70 2.4 03.2000-->  sofőroldali
VOLVO V70 2.4 D 06.2001-->  sofőroldali
VOLVO V70 2.4 D5 06.2001-->  sofőroldali
VOLVO V70 2.5 TDI 03.2000-09.2001  sofőroldali
VOLVO V70 2.4 T5 20V 06.2004-->  sofőroldali
VOLVO V70 2.4 T 03.2000-12.2002  sofőroldali
VOLVO V70 2.3 T5 20V 03.2000-06.2004  sofőroldali
VOLVO XC70 2.5 T 08.2002-->  sofőroldali
VOLVO XC90 / XC90 Sport 3.0 T6 09.2002-->  sofőroldali
VW LT 28 II 2.3 05.1996-->  sofőroldali
VW LT 28 II 2.5 SDI 09.1996-09.2001  sofőroldali
VW LT 28 II 2.5 TDI 05.1996-09.1999  sofőroldali
VW LT 28 II 2.5 TDI 08.1999-09.2001  sofőroldali
VW LT 28 II 2.5 TDI 08.1999-->  sofőroldali
VW LT 28 II 2.5 TDI 06.2001-->  sofőroldali
VW LT 28 II 2.8 TDI 04.2002-->  sofőroldali
VW LT 28 II 2.8 TDI 10.1998-05.2002  sofőroldali
VW LT 35 II 2.5 TDI 06.2001-05.2002  sofőroldali
VW LT 35 II 2.5 TDI 06.2001-->  sofőroldali
VW LT 35 II 2.8 TDI 08.1997-12.1998  sofőroldali
VW LT 35 II 2.8 TDI 10.1998-05.2002  sofőroldali
VW LT 35 II 2.8 TDI 04.2002-->  sofőroldali
VW LT 46 2.5 TDI 06.2001-05.2002  sofőroldali


A felhasználók még nem kérdeztek a termékkel kapcsolatban.

Albaszerviz banner